Informatikai rendszerüzemeltető

A Skills IT konzorcium, - együttműködésben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával – 2020. január és április között rendezi a WorldSkills Shanghai 2021 verseny hazai válogatóját az informatikai rendszerüzemeltető (IT Network Systems Administration) kategóriában.

A háromfordulós válogatóversenyen dől el, hogy ki képviselheti Magyarországot a versenyszámban.

A versenyen nem elsősorban a már megszerzett szakmai tudásotokra leszünk kíváncsiak, hanem sokkal inkább arra, hogy mennyire vagytok képesek gyorsan megtanulni és sikerrel alkalmazni az új ismereteket, valamint arra, hogy mennyire vagytok szorgalmasak és kitartóak.
 
A szakmai területek közül Cisco hálózati, valamint Windows és Linux szerverkörnyezettekkel kapcsolatos ismereteket kell a gyakorlatban alkalmazni. A feladatok viszonylag egyszerűek lesznek, kevesebb előzetesen megszerzett tudást várnak el, viszont erőteljesebben építenek azokra a verseny előtt és alatt kiadott anyagokra, melyekből egy-egy részterületre fel lehet majd készülni.
 
A verseny háromfordulós lesz:
 
  • Az első fordulóra 2020. február 13-án, csütörtökön kerül sor. Ez a rész kizárólag online módon, tesztek és szimulációs feladatok formájában zajlik.
  • A második forduló tervezett időpontja 2020. március 21. Erre az online forduló legjobb 12 versenyzője kap meghívást. Az egynapos megmérettetésen már valós és szimulált eszközökön, valamint virtuális szervereken kell feladatokat megoldani.
  • A döntőre április 20. és 22. között kerül sor, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szakma Sztár rendezvényének keretében. Erre már csak a legjobb 6 versenyző kap meghívást. A záró fordulóban a nemzetközi versenyhez hasonló környezetben, valós eszközökön kell egy összetett feladatot megoldani. A döntősökre nagy értékű nyeremények is várnak.
A döntősök közül két versenyző kap meghívást egy hat hónapos felkészítésre. Ennek során otthoni készülés és néhány egynapos helyszíni tréningre kerül sor. A WorldSkills versenyző végső kiválasztása ennek a szakasznak a végén történik meg.
A kiválasztott versenyző a verseny előtti 6 hónapot intenzív felkészítéssel tölti majd. Mindez azt jelenti, hogy a megélhetést is biztosító ösztöndíjas juttatás mellett teljes munkaidőben és folyamatosan készül a versenyre.
 
A nevezés feltételei:
Olyan fiatalok jelentkezhetnek a versenyre, akik 2021-ben még nem töltik be a 23. életévüket, vagyis akik 1999. január 1-jén vagy azt követően születettek.
Iskolai végzettséggel kapcsolatos elvárás nincs, de az eredményes szerepléshez a fent részletezett három témakörben legalább alapszintű jártasság szükséges.
 
Jelentkezési határidő: 2020. január 28.
 
 

 

 

Kapcsolat

HTTP Alapítvány
1123 Budapest
Csörsz utca 45.

E-mail:ws2021@netskills.hu
Telefon: 1-225-4600

 

A WorldSkills és EuroSkills
versenyek hivatalos szakmai
támogatója a
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
megbízásából a
Skills IT konzorcium. Konzorciumvezető:

 

Copyright © 2019, HTTP Alapítvány